Kérjük erősítsd meg regisztrációdat új jelszó kérésével! Szállítás Fizetés Kapcsolat GYIK
Juhász Ferenc
„A költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg száját be nem tömi a föld. És mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra és a szeretetre” – vallja Juhász Ferenc ars poetikájában.
A tékozló ország (Egy ismeretlen vándorköltő krónikája 1514-ből) is ennek a szabadságvágynak a korszakos eposza, hatalmas látomás, amely túlnő a Dózsa parasztháború eseményein és az emberi lét egyetemes ellentmondásait feszegeti, az emberhez méltó megmaradásért emel szót.
„Hol a szabadság, az emberi?”– teszi fel a kérdést. S a felelet: „Csak percnyi volt, villám-fehér!” S jött utána a másik… S búvik az ember verembe, föld alá, s elbúvik önmagába… Riadtság, rémület, s dac a szemekben, de több a néma alázat, a félelem lombosodik…”
Az alcímben szereplő vándorköltő képtelen szabadulni a pusztulás, a züllés elűzhetetlen emlékképeitől, árad belőle a panasz. Szinte érezzük a nyomor robbanásveszélyes felhalmozódását, s a szépség és a szenny, a jóság és a kegyetlenség együttélését meg az elembertelenítő félelmet is. Mindezek láttán a költő eltöpreng, vajon „Ha élünk, hordjuk tovább az idő bűnét?” S a megoldás:
„Ó, ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd mega lélek nagy hitét!Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan,ne tűrd a szenvedést.Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezta legszebb küldetést,Mert a szabadság a legtöbb, amit adhat magánakaz emberiség.”
szöveg
