Magyar nyelven filosofia

Sartori Bernárd (1735–1801) 1772-ben jelentette meg filozófiai könyvét Egerben, mely a tudományos közvélekedés szerint egyike az első bölcseleti műveknek magyar nyelven Apáczai Csere János Magyar Encyclopédiája után. A mű három részből áll, logikából, metafizikából (lélektanból) és fizikából. Az első egységet afféle kvázi-dialógusos formában adja elő a szerző: tételmegfogalmazás, bizonyítás, ellenvélemények cáfolata – így fejt ki egy-egy kérdést. A továbbiakban nem ragaszkodik szigorúan ehhez a felépítéshez. Sartori művében igen izgalmas, hogy felvilágosult tudományosság és megkérdőjelezhetetlen dogmatizmus egyszerre van jelen. Példaképpen pusztán dogmatikai alapon értekezik a víz borrá válásáról vagy épp arról, hogy mik a boszorkányságnak és bűbájosságnak jelei. A mű nyelv- és filozófiatörténeti értékét leginkább a magyar bölcseleti szaknyelv megalapozására tett kísérletei adják. Valódi művelődéstörténeti értéke, hogy valamelyest képet kaphatunk belőle a 18. századi egyházi iskolákban folyó filozófiai oktatásról.