A vén Jim Hogan életfogytig tartó börtönbüntetése végéhez érkezett. Életében csak egy önzetlen, nemes cselekedete volt, ezért azonban hatalmas értéket, egy nagy gyémántot kapott ajándékul. A követ magányos börtönévei egyetlen látogatójára, az ifjú Emily Westonra hagyományozza végrendeletében. A végrendelet tartalmát azonban mások is megismerik, és így Emilynek versenyt kell futnia öröksége megszerzéséért. Az, hogy milyen útvonalon futják a versenyt, még bizonytalan. Csak annyi biztos, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyémántot Hogan elfogása előtt egy szobrocskába rejtette, melyből aznap készítője csupán ötöt adott el. Mind itt van valahol a Földön.

HALLGASSON BELE A HANGOSKÖNYVBE!

A keménytábla-borítós kiadványban a hangoskönyvet tartalmazó CD átlátszó tálcán helyezkedik el.
   A kötet 24 oldalán részlet olvasható Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című életregényéből. A mű úgy mutatja be Rejtő életének és korának eseményeit, mintha az író egyes szám első személyben vezetné naplóját kamaszkorától haláláig. A 20 kötetes sorozatban közreadott részletek időrendben tartalmazzák a Noran Libro Kiadónál 2016-ban megjelent mű szövegének túlnyomó részét.
   A második oldalon található QR-kód segítségével Ön ingyen letöltheti okostelefonjára vagy tabletjére a hangfelvétel alapjául szolgáló Rejtő-regényt elektronikus könyv formájában, a Magyar Elektronikus Könyvtárból.
    Egy oldalon a Quattrocento Kiadó által 2012-ben kiadott Rejtő lexikon szócikkeiből válogatott részletek mutatják be A szőke ciklon főbb szereplőit, az utolsó oldalon pedig a hangfelvétel részletes tartalomjegyzéke olvasható.
   (A hangfelvétel a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó által 2010-ben kiadott, több mint hét órás, mp3 formátumú hangoskönyv változatlan kiadása.)

Részlet a műből:

Később Eddy félrevonult Grétével. Grétének sápadt kis arca bizonyos fokig citromszerű volt. Kék maslit hordott a hajában, és ha mosolygott, úgy nézett ki, mint egy lemondott japán mi­nisz­terelnök, mikor a híradóban szerepel. Rendkívül csúnya volt, és fokozta ezt a tulajdonságát két hamis fogsora.
   - Kérem, én néhány elhunyt angol keramikus műveit gyűjtöm. Értéktelen holmik alapjában véve, de minden embernek van valami bogara.
   - Nekem mondja? Van egy nénikém, aki állandóan kezet mos. De nem tud leszokni róla. Mondja, mi jó van abban, kezet mosni?
   - Szóval én műgyűjtő vagyok...
   - De mondja, az istenért, mi jó van abban a kézmosásban?
   Rancing közel állt hozzá, hogy megüsse a lányt.
   - Régi kerámiákat keresek - ismételte bágyadtan -, és egy cég naplójából megállapítottam a rám nézve legfontosabb dísztárgyak egykori vásárlóit. Az ön édesatyja tizenhét év előtt két kerámiát kapott Londonból, a Longson & North cégtől.
   - Azokat biztosan ki is fizették!
   - Ez magától értetődik. Nem is erről van szó. Többek között érdekelne az „Arató pár” - szándékosan mondta hozzá ezt a kerámiát is, hogy ne legyen feltűnő az érdeklődés -, továbbá egy kis, kazettára dolgozott szobrocska, az úgynevezett „Álmodó Buddha”.
   - Jaj, azt elajándékoztam régen.
   Rancing körül egyet fordult a szoba! Úgy érezte, hogy le kell ülnie. Ugyanakkor borzasztó fájdalom nyilallt a bokájába. Egy bosszúálló, megtiport macska valamennyi körmével hántolni kezdte a harisnyáját.
   - Ejnye, Gürti! - mondta negédesen a lány. - Ez oly szeszélyes!
   - Elajándékozta?! Jaj... Igazán szeszélyes...
   - Elajándékoztam. Nem szeretem azt az „Arató pár”-t.
   Most már az újraéledő remény narkózisában nem is érezte a bokáját pusztító macska szűnni nem akaró szeszélyét.
   - És az „Álmodó Buddha”?
   - Az egy ócska limlom. A hálószobámban van. Akarja? Kihozom.
   - Ha lenne olyan kegyes...
   Abban a pillanatban, amikor a leány eltűnt, a szeszélyes Gürti mintegy kétméteres, kecses ívben repült Eddy lábáról a fikuszok és örökzöldek állványa mögé. Egy sikoltó „miau” szakította félbe a kandalló körül üvöltözve fecsegő intelligenciát.
   Azután jött vissza a lány!
   Kezében a szobor! A Buddha! Egy kis zománcos dobozon ült, furcsán lehajtott fejjel, a köldö­két nézve.
   Nyúlt érte... A leány közömbösen átadta, és...
   És azután ott van a kezében!
   Az intelligencia is odajön nézegetni. És az öreg, Isten tudja, miért, süketnek képzelve Eddyt, teli tüdővel ordította a fülkagylójába:
   - Ez semmi! A Zürich téren ott áll egy dobogón Pestalozzi márványszobra, a feleségével!
   - Az tényleg szebb - mondta a lány.
   Eddy kezében ott volt a mesebeli kincset érő szobor a gyémánttal! Ha földhöz vágná, kigurulna cserepei közül a csodálatos ékszer. De akkor mindenki látná. Legszívesebben elszaladt volna vele.
   „Nyugalom, Eddy - mondta önmagának -, zsenialitás és hidegvér.”
   - Néhányfilléres szobor, de én nagyon szeretem az ilyesmit - magyarázta a lánynak. - Szívesen adok magának érte egy szép karórát, mert nem sértem meg azzal, hogy pénzt ajánljak fel.
   - Nem adom oda a szobrot - felelte Gréte. - Ez a varródobozom - és kinyitotta a szobor talapzatát képező, négyszögű kazettát. Pamut, gyűszű, kisolló és tű volt benne. - Ez különben is a mamáé volt. Emlék. Ezt nem adom. De ha vesz egy karórát, odaadom a karlsbadi poharat. Az is nagyon szép, és nem használjuk.