Kossuth Kiadó - Mojzer Kiadó 2018
Tulajdonságok
- 150 x 207 mm, keménytábla-borító, 24 oldal
- 1db MP3 CD
- Teljes idő: 386 perc
- ISBN 9789630991490
Rejtő Jenő A Néma Revolverek Városa - Rejtő hangoskönyv-sorozat 7.
Rudolf Péter előadásában
A deresedő hajú kasszafúrót, Pencroft (13. Pác) Tivaldot egész eddigi életében minden lépésén át követte sorscsapása: lerázhatatlan balszerencséje. Most azonban rámosolygott, pontosabban nyomába szegődött a szerencse: egy szélhámos ráveszi, hogy plasztikai műtét útján arcot és nevet cseréljenek!
Úgy tűnik azonban, hogy a szerencse a rövid, de jóleső együttlét után gyáván visszafordul és elhagyja újdonsült gazdáját a texasi kisváros, Fillipon határában. Pencroft (új nevén Banjamin Walter) megrökönyödve tapasztalja, hogy a város lakóinak egyik fele az életére tör, a másik fele pedig együttérzéssel várja közeli halálát. Az ismeretlen alakoknál csak a település múltjában rejtőző, eltitkolt bűneset részletei látszanak őrültebbnek, és Pencroftra vár a feladat, hogy életben maradása és a filliponiak megváltása érdekében kibogozza a szálakat és megtalálja az igazi bűnösöket.
A Néma Revolverek Városa Rejtő Jenő egyik legjobb, legelsöprőbb humorú, izgalmas rejtélyekkel teli regénye, amely nem nélkülözi a megható pillanatokat. Rudolf Péter hangoskönyves pályafutása emlékezetes, ötcsillagos előadását produkálja.
HALLGASSON BELE A HANGOSKÖNYVBE!
A keménytábla-borítós kiadványban a hangoskönyvet tartalmazó CD átlátszó tálcán helyezkedik el.
A kötet 24 oldalán részlet olvasható Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című életregényéből. A mű úgy mutatja be Rejtő életének és korának eseményeit, mintha az író egyes szám első személyben vezetné naplóját kamaszkorától haláláig. A 20 kötetes sorozatban közreadott részletek időrendben tartalmazzák a Noran Libro Kiadónál 2016-ban megjelent mű szövegének túlnyomó részét.
A második oldalon található QR-kód segítségével Ön ingyen letöltheti okostelefonjára vagy tabletjére a hangfelvétel alapjául szolgáló Rejtő-regényt elektronikus könyv formájában, a Magyar Elektronikus Könyvtárból.
Egy oldalon a Quattrocento Kiadó által 2012-ben kiadott Rejtő lexikon szócikkeiből válogatott részletek mutatják be A Néma Rolverek Városának főbb szereplőit, az utolsó oldalon pedig a hangfelvétel részletes tartalomjegyzéke olvasható.
(A hangfelvétel a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó által 2009-ben kiadott, több mint hat órás, mp3 formátumú hangoskönyv változatlan kiadása.)
Részlet a regényből:
"Az ágy alól egy nagyon hosszú, hegyes fejű, kampós orrú ember lépett eléje nyájas mosollyal. Két ecsetszerű bajusza és haránt illeszkedő kecskeszakálla mint egy szitakötő pihent száján. A kezében kis bőrtáska volt.
- Hát itt vagyok, fiam - mondta biztató bólogatással. - Titokban jöttem, és észrevétlenül kell távoznom.
- Igen?...
- Természetesen. Az esőcsatornán másztam be, itt, az ablak mellett. Nem is üdvözölsz?
- De...
Idegesen állt. Mit akar ez? Úgy néz ki, mint egy spanyol népszínmű hőse. Jól öltözött polgár, bőrtáskával, és csőhálózatokon mászkál be a szobába, az ágy alatt helyezkedik el. És milyen szomorú.
- Hát... tessék helyet foglalni... - kezdte újra mert ez az átkozott, ez úgy látszik, őrá bízza a beszédet.
- Szomorú vagyok, Benjamin.
- Azt látom. Akar pálinkát?
- Nem. Dolgom van. Azért mégis örülök, hogy látlak. - Rettentő ádámcsutkája volt. És ha beszélt, akkor ez az ádámcsutka szinte kezeit tördelve futkosott fel-alá a mellcsont és az álla között. Mintha dühöngve raboskodna a bőr alatt, úgy izgett-mozgott beszéd közben.
- Ejnye... - mondta Benjamin a homlokát dörzsölve... - az ember nem is hinné, hogy tizenkét év alatt hogy romlik a memóriája...
- Csak nem akarod azt mondani, hogy nem ismersz?
- Az túlzás! - legyintett fölényesen, mert mit is tehetett mást. - magát ne ismerném? Csak ez a tizenkét év, ez úgy megzavar, ha nagyjából emlékszem is. Ejnye hol... hol is láttam utoljára?
A másik megrökönyödött.
- Tizenkét év nagy idő, de azért az ember nem felejti el, hogy kinek köszönheti az életét!...
- Atyám!... - korrigálta megindultan Benjamin és széttárta a karját.
- Tessék? - kérdezte kissé ijedten a másik. - Ezt miért mondod?
- Mert úgy érzem - hebegte Pencroft -, mintha az apámat látnám viszont - mondta és a hosszú ember hegyes fejét szívesen kitolta volna a szobából az ablaküvegen keresztül dühében.
- Hát az igaz, hogy az életed köszönheted nekem - mondta a másik enyhébben. - De sohasem voltál ilyen patetikus.
- Tizenkét év nagy idő - felelte tehetetlenül áradozva -, de az a pillanat, amikor az életemet megmentette, feledhetetlen számomra!
- Hogy emlékezhetsz te arra?
Erre mit mondjon?
- Azért megbocsásson... - dadogta végképp zavarodottan. - Az ember életét megmenteni... az nem olyan körülmény, hogy elfeledkezzünk...
- De azt hiszem, az én esetemben ez mégsem ilyen nagy ok a hálára. Messze körzetben nincs más orvos, aki őrködhetne, midőn egy új élet megjelenik itt, e földön.
- Nem akarok magával vitatkozni, azonban figyelmeztetem, hogy maga sok gyermek életét plántálta át e világra, de én csak egy orvosnak köszönhetem ezt a sok kellemetlenséget, és ez az egy maga, doktor... doktor...
- Gonzalez. Sosem hittem volna, hogy elfelejted. Hát, fiam, tudod jól, hogy itt Prentin parancsol.
- Tisztában vagyok azzal, hogy Prentin kicsoda - felelte minden alap nélkül -, ezért nem vártam magára, hogy felvilágosítson. Egyrészt ezért jöttem.
Remélte, hogy ez egyszer alaposan és világosan megfelelt a pasasnak.
- Kedves fiam, teljesen megfoghatatlan, amit mondsz, és bizonyára tréfálsz.
- Idefigyeljen öregem. Amióta maga átplántált erre a világra, amiért semmi jót nem kívánok magának, azóta én roppant ideges lettem. Szíveskedjék tudomásul venni, hogy fütyülök Prentinre.
- Ez esetben mindnyájunknak meg kell halnunk - mondta dr. Gonzalez, és hosszú feje rezgett.
- Legfőbb ideje! - kiáltotta dühösen Pencroft. Bár maga is meghökkent a rejtelmes Prentin hatalmától.
- Tehát Vuperin megvásárolt?! - szólt döbbenten a másik.
- Ez alantas rágalom - felelte most már Pencroft némi rutinnal, mint aki törve és nehézkesen, de kezdi megtanulni az ismeretlen nyelvet. - Én Vuperint egyáltalán nem is láttam, amióta megjöttem.
- Üzent neked? Hildegard mondta!
És dr. Gonzalez fenyegetően rázta csontos ujját.
- Hildegard számomra meghalt. Az a nő egy bestia, és talán Ervin halálának is ő az oka. - Most várt. Erre csak megtud egyet s mást? Az öreg hosszan merengett, majd lehangoltan bólintott.
- Bár öt év előtt mondtad volna mindezt...
- Mondja meg, kérem, mit akar? - lihegte kimerülten.
Rémes, hogy milyen szűk viselet más ember életét hordani.
- Tudom, hogy nem kívánod mindannyiunk romlását, és ha, mint mondod, nem Vuperin vásárolt meg, akkor megkérdem: mikor akarsz meghalni?
- Miért akarnék meghalni?! - kérdezte egyre dühösebben Pencroft.
A hosszúfejű meghökkent.
- Miért ne halnál meg fiam? Nem értem. Amikor visszatértél Filliponba, tudhattad, hogy meg fogsz halni, hogy végeznek veled.
Ez csinos.
- Nem mondaná meg, hogy ki fog végezni velem?
- Én - felelte dr. Gonzalez csendesen, és előhúzott szomorúan egy hatalmas revolvert. - Van még elintéznivalód, vagy kívánsz valamit? Nem szeretném, ha soká elhúznád az időt, fiam, mert hétre egy betegem van. Igazán sajnálom. De hát végre is, ez így van jól. - És sóhajtva felemelte a revolvert.
- Várjon!
- Mire? Akarsz még egyet hegedülni?
- A fészkes fene akar hegedülni! - ordított magánkívül Pencroft. - Milyen alapon jön maga ide egy revolverrel, hogy a fülébe húzassa velem és azután lelőjön engem?
Dr. Gonzalez érzékenységében megbántva felelt.
- De furcsa vagy, fiam, hogy így ordítsz. Azt hiszed, ez nekem öröm? Ha egy szót szólsz, én le se lőlek!