Csepeli György Ember 2.0 – A mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai

Heidegger szerint „amikor a technika a földgolyó legtávolabbi csücskét is meghódította és gazdaságilag kizsákmányolhatóvá tette, amikor az idő (…) csupán gyorsaság, pillanatszerűség és egyidejűség, az idő mint történelem pedig teljesen eltűnt valamennyi nép ittlétéből, amikor a bokszoló a nép nagy fiának számít, amikor a milliós tömeggyűlések győzelmet jelentenek – akkor, igen, még akkor is mint valami kísértet nyúlik túl mindezeken a kísértéseken a kérdés: minek? – hová? – és mi van azután?”

Csepeli György úgy látja, hogy a szingularitás eljöveteléig még nyitva marad a kérdés, hogy az ember által létrehozott hálózatra települt szuperintelligencia erősebb lesz-e teremtőjénél, vagy kialakul az emberi és a digitális együttélése. Könyvének alapkérdése: elképzelhető-e egy olyan jövő, melyben a természetes észt az élet minden területén kiváltja a mesterséges intelligencia (MI)?
   Ma még úgy tűnik, hogy két olyan akadály van, ami lehetetlenné teszi a MI felülkerekedését a természetes emberi észen. Az egyik, hogy a MI-alkalmazásokból hiányzik az autonóm emberi léttől elválaszthatatlan önreferencialitás, melynek középpontjában a szabad akarat áll.  A szabad akarat az, ami az emberi világot a kvantummechanikai világ részecskéinek szabad világával rokonítja, kinyitva a teret a végtelen, határtalan, meghatározatlan Egy felé, melynek misztikus éjébe a preszókratikus filozófusok világítottak be máig fénylő gondolataikkal.
   Az emberi intelligencia MI révén történő végleges kiváltásának másik akadálya az emberi intelligencia normális eloszlása a populációkban, aminek eredményeként minden korban, minden populációban akadnak olyanok, akiknek intelligenciája messze meghaladja az átlagot. Ők azok, akik ott voltak a mesterséges intelligenciához vezető út minden állomásán, az ő zsenialitásuk nélkül az emberek még mindig hordákban csavarognának, pár száz szavas szókincsük birtokában banális dolgokról fecsegnének, életüket kitöltené a szexualitás és az erőszak.

A könyv utolsó részében esik szó az emberfeletti emberről, akinek megjelenése megkérdőjelezi a feltevést, miszerint a MI nem lesz képes felülkerekedni az emberi észen. Nem kizárható, hogy az evolúció új lépéseként megjelenik az emberfeletti ember, az Ember 2.0, akiben a szabad akarat és az intelligencia maximuma találkozik. Nem valószínű, hogy az emberfeletti ember ellent tud majd mondani a transzhumanizmus csábításának, s lemond az emberi agy lehetőségeit időben és térben végtelenbe tágító bioinformatikai, nanotechnológiai, kognitív neurológiai fejlesztésekről, melyek paradox következményeként a homo sapiens az addig ismert konstitúcióban eltűnik, s helyét átadja egy új emberi fajnak, melynek egyedei újra kezdik a színjátékot a galaxisunkban.
   A digitális ember akkor maradhat ember, ha körültekintetően és tudatosan rezisztenssé válik a digitális átalakulás adatalapú homogenizáló kényszereivel szemben. A rezisztencia esélyei a nevelésen, a képzésen, a rezisztens tudás megosztásán, közös karbantartásán múlnak.

A nyugati ember akkor lesz képes a jövőben megmaradni, identitását megtartani, ha visszatér a nyugati gondolkodás kezdeteihez, amikor a nyelv erejével szembeszállt a létezők egészével, rákérdezve arra, ami van. Az új világ, melyet az új technológia hoz ránk, páratlan esélyt kínál a kérdezésre.