A fojtogató szaharai levegő meg se rezzen. De dél felől feltámad a szél, furcsa dobpergés hallik, recsegő trombitán valaki az Aida bevonulási indulóját játssza, és a kísérteteket váró szemek előtt megjelenik valahol a látóhatár szélén: a Láthatatlan Légió! Hogyan kerül a Szaharába ez a legendákat fakasztó „kísértetlégió”? Mi a misztikus menetelés célja? Erről szól Rejtőnek ez a története, amelyet méltán tartanak egyik legnépszerűbb és legmulatságosabb regényének.

HALLGASSON BELE A HANGOSKÖNYVBE!

A keménytábla-borítós kiadványban a hangoskönyvet tartalmazó CD átlátszó tálcán helyezkedik el.
   A kötet 24 oldalán részlet olvasható Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című életregényéből. A mű úgy mutatja be Rejtő életének és korának eseményeit, mintha az író egyes szám első személyben vezetné naplóját kamaszkorától haláláig. A 20 kötetes sorozatban közreadott részletek időrendben tartalmazzák a Noran Libro Kiadónál 2016-ban megjelent mű szövegének túlnyomó részét.
   A második oldalon található QR-kód segítségével Ön ingyen letöltheti okostelefonjára vagy tabletjére a hangfelvétel alapjául szolgáló Rejtő-regényt elektronikus könyv formájában, a Magyar Elektronikus Könyvtárból.
   Egy oldalon a Quattrocento Kiadó által 2012-ben kiadott Rejtő lexikon szócikkeiből válogatott részletek mutatják be A Láthatatlan Légió főbb szereplőit, az utolsó oldalon pedig a hangfelvétel részletes tartalomjegyzéke olvasható.
   (A hangfelvétel a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó által 2008-ban kiadott, közel 400 perces, mp3 formátumú hangoskönyv változatlan kiadása.)

Részlet a műből:

„…A gróf sátrában a marsall, Durien százados, Renoir és Polchon főhadna­gyok, valamint Wilkie úr ültek a térkép körül.
   Sir Yolland hallgatta a tanácskozásukat, de nem szólt bele. Ült a tábori széken, és egy vékony pálcát rezegtetett csizmái között, a porba bámulva, közben néha szívott egyet a szivarján, megigazította a monokliját, és látszólag oda sem figyelt.
   - Rajta, uraim! - mondta lelkesen Durien. - Határozzuk meg az útirányt.
   - Csak tessék - bíztatta a marsall -, nem szeretném, ha úgy érezné, hogy a hatáskörébe avatkozom.
   - Ó, kérem! - felelte udvariasan Durien. - A végső intézkedés joga az öné, akit mindannyian tisztelünk. Ön parancsol.
   - Nagyon helyes - bólogatott a marsall, és katonásan odaszólt Renoirnak -, főhadnagy úr! Határozza meg az útirányt.
   - Hát, kérem. - mondta Renoir, és megnyalta ajkait. - Szerintem Szudán felé az utunk kifeje­zetten délkeleti... Nem gondolja? - fordult Polchonhoz.
   - Én mindenben alávetem magam feletteseim parancsának - felelte tőle szokatlanul alázatosan a vörös körszakállas hadnagy, aki gondoskodott, hogy a sátorban a bagó, a pálinka és a vörös­hagyma szaga egy pillanatra se legyen elviselhetőbb.
   - Ugyan, mire való ez az udvariaskodás?! - mondta most kordiálisan a marsall. - Tisztek vagyunk, akiknél a rangkülönbség szolgálaton kívül alig fontos. Csak rajta, gyerekek, csak fesztelenül, csak határozzátok meg, kérlek alássan, az útirányt, mintha itt sem lennék.
   - Hát, kérem... - szólt Durien nagy lélegzettel. - Most körülbelül itt vagyunk - és odabökött a térkép egy pontjára. - Nem?
   - Dehogynem - nyugtatta meg Renoir -, ha ön mondja, akkor úgy is van.
   - Ön szerint tehát - fordult Renoirhoz - erre kell menni, vagy erre?
   - Kérem, én nem mondtam semmit! - tiltakozott a hadnagy. - Én még csak figyelek, én várom a parancsot, én nem vagyok olyan nyegle, hogy itt útirányt szabjak.
   Úgy nézték néhány másodpercig a térképet, mint tanácstalan orvostudósok egy különlegesen nagybeteget.”