A Csontbrigád Rejtő Jenő egyetlen olyan regénye, amelyben nem sajátos humora, hanem az emberi tragikumok iránti mélységes humanitása az uralkodó. Regényének főszereplője Henry Fécamp, aki azért, hogy barátja és közös szerelmük útjából félreálljon, magára vállal egy gyilkosságot egy idegenlégiós haláltáborban. A haláltábor megelevenítése Rejtő döbbenetes vízionális erejét mutatja: a harmincas évek közepe táján írt regényében kísérteties realitással idézi fel a későbbi náci haláltáborok atmoszféráját. A haláltábor kényszermunkát végző áldozatai már annyira elszemélytelenednek, hogy egymást is csak az egykori külvilágból még náluk lévő használati tárgyak alapján nevezik, és ismerik fel. Fécamp az élőhalottak között fedezi fel, hogy az életért minden kínt érdemes elviselni, és a Csontbrigádot az Ajtón, Amely Nem Vezet Sehova – elvezeti a megtalált igazsághoz és az élethez. (A regény 1967-es kiadásának ismertetője)

HALLGASSON BELE A HANGOSKÖNYVBE!

A keménytábla-borítós kiadványban a hangoskönyvet tartalmazó CD átlátszó tálcán helyezkedik el.
   A kötet 24 oldalán részlet olvasható Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című életregényéből. A mű úgy mutatja be Rejtő életének és korának eseményeit, mintha az író egyes szám első személyben vezetné naplóját kamaszkorától haláláig. A 20 kötetes sorozatban közreadott részletek időrendben tartalmazzák a Noran Libro Kiadónál 2016-ban megjelent mű szövegének túlnyomó részét.
   A második oldalon található QR-kód segítségével Ön ingyen letöltheti okostelefonjára vagy tabletjére a hangfelvétel alapjául szolgáló Rejtő-regényt elektronikus könyv formájában, a Magyar Elektronikus Könyvtárból.
    Egy oldalon a Quattrocento Kiadó által 2012-ben kiadott Rejtő lexikon szócikkeiből válogatott részletek mutatják be a Csontbrigád főbb szereplőit, az utolsó oldalon pedig a hangfelvétel részletes tartalomjegyzéke olvasható.
   (A hangfelvétel a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó által 2013-ban kiadott, közel tíz órás, mp3 formátumú hangoskönyv változatlan kiadása.)

Részlet a műből:

A Pokoltetőn váratlanul történt bűntény ijesztő fordulatok gyümölcseit érleli gyors egymás­utánban.
   Az igazság láthatatlan tankja nem ismer ellenállást, ha elindul, akkor robogásába belesiketül és belepusztul minden emberi igyekvés.
   Itt fenn tovább hajszolja Fécampot az átok, amelyet magára vett.
   Este.
   Munka után Rouen rosszullétről panaszkodik. Kissé ijesztő a helyzet. Nincs Gyenge Hiéna. Senki sem hajlandó meghalni. Új fogoly nem jön. A régiek bírják.
   Így nem lehet élni. Két-három adag is jutott hetekig. De most már az utolsó tetem is annyira oszladozik, hogy le kell küldeni.
   Azonban, úgy látszik, javult a helyzet.
   - A Fehérhajú, Akinek Tükre Van, gyenge - súgta az egyik vigyorogva, és már csipogták tovább a hírt:
   - Lesz Gyenge Hiéna...
   - Enni!... Enni!...
   Rouennek maláriás rohama lehetett. Olyan erővel kezdte ki, hogy nem bírt lábra állni reggel. Fécamp úgy fedezte fel, vagy ötven méterre a szikla peremétől. Csúszva erőlködött, hogy a szélére jusson, de Volpi, A Dorong eléje állt.
   - Leugrani bűn!
   A 63-as visszacipelte a helyére.
   - Hagyjon meghalni!
   - Ostobaság! Rendbe jön, és kész. Most majd idefekszik báró Naftalin esernyője alá. Halló! Méltóságos úr! Adja ide az esernyőjét!
   - Vegyen magának, Aktatáskai úr! A múltkor meg akartam ölni, mert áruló, és ön megpiron­gatott. Haragszom!
   - Nem nekem kell az esernyője. Ez az ember beteg. Maga talán egy lelketlen gazember?
   - Hát persze! - felelte lelkesen és biztatóan.
   - Akkor addig verem, amíg nem teljesíti azt, amit mondok.
   - Ezt nem szívesen tűrném. Inkább odaadom az ernyőt, de kérem, vigyázzon rá, és ha Rouen úr meghal, nyomban szolgáltassa vissza...
   - És a munka? - mondja mellette Figaro.
   - Ha dolgozunk helyette, akkor megesszük az adagját.
   - Megkapjátok az én adagom fele részét - ajánlotta Fécamp olyan undorral, hogy hirtelen lehunyta a szemét.
   - Nem jó! Az Erős Hiéna éljen!
   - Élni mindenáron!
   - Aki közeledik, azt megölöm! - kiáltott rájuk Fécamp.
   Felemelte a csákányt. Tanácstalanul nézegették. Nyugtalanul sípolt a tüdejük.
   - Fécamp... - suttogta szomorúan Rouen. - Miért teszi?... Céltalan... higgye el...
   - Ne törje ezen a fejét. Inkább aludjék.
   Este nem játszottak Tűznézést. Üvöltés volt. Rouen munkája hiányzott. Az oszladozó halottat leeresztették. Nincs halott, és a munka kevesebb...
   - Gyenge Hiéna nem kell! - kiáltotta Figaro.
   - Nem kell!... Akkor többet kapunk.
   - Többet, többet...
   Lihegtek.
   - Mondjuk ki, hogy a Gyenge Hiéna nem Hiéna...
   - Ne mondjuk - szólt Fécamp. - Hadd éljen... „Valaminek kell lenni” - idézte a saját erkölcsük szerint Fécamp.
   - Már nem kell! - vakkantott a Kétfogú, Akinek Kalapja Van, és többször is megemelte napjában.
   - Enni kell!
   - Enni!... Enni!...
   És vadul zihálva kapkodtak, ideges, mohó vágyukban.
   - Megváltom a Gyenge Hiénát... - kiáltotta a 63-as -, az én harmadrész vízadagomat és fele ételemet adom érte!
   Nagy nehezen ráálltak. Fécamp erősnek látszott. Morogva elszéledtek. Az Üvöltés véget ért.